Az euró és az arany veszít, marad a dollár?
Betűméret:
Az arany ára negyedik napja folyamatosan csökken azután, hogy a görög politikusok sikertelenül próbálkoztak a kormányalakítással, ami tovább táplálja azokat a spekulációkat, melyek szerint Görögország kivonul az eurózónából.Az arany ára 1,1 százalékkal, vagyis unciánként 1.526,97 dollárra esett azonnali szállításra, ami húsz százalékkal alacsonyabb, mint a tavaly szeptemberben jegyzett történelmi csúcs, tudósít a New York-i Bloomberg ügynökség.
Az újabb görögországi választásokat június 17-én tartják, miután a legnagyobb pártok, amelyek május 6-án győztek, nem tudtak kormány alakítani.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter arra szólította fel Görögországot, tartson népszavazást arról, tagjai kívánnak-e maradni az eurózónának.
"Ez rendkívül kockázatos helyzet", mondta Peter Hickson, az UBS befektetési bank stratégiai igazgatója a Bloombergnek nyilatkozva. "Az emberek aggódnak a likviditás miatt és inkább az amerikai dollár felé fordulnak". (Tanjug)
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették.
Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




