Dačić kormányfőnek készül a haladókkal?
Betűméret:
A Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke, Ivica Dačić kedden azt nyilatkozta, pártja kormányalakítási tárgyalásokat kezdeményez a Szerb Haladó Párttal (SNS), amennyiben bebizonyosodik, hogy a Demokrata Párttal (DS) lehetetlen elérni a parlamenti többséget.Dačić ma újságíróknak elmondta, immáron “tárgytalan az a mese, hogy (Boris) Tadićtyal az európai elkötelezettségű kormányt támogatja”, hiszen nyilvánvaló, hogy Tomislav Nikolić is elfogadható az EU és a nemzetközi közösség számára.
Az SPS elnöke azt mondta, tőle elvárják, hogy Tadićot, mint a “proeurópai változatot” támogassa, miközben a nemzetközi közösség Nikolićot támogatja, s hozzátette: “Megbolondult ez a világ”.
“Nikolićot felhívja telefonon Hillary Clinton amerikai külügyi államtitkár, Štefan Füle uniós bővítési biztos pedig eljön a beiktatására”, sorolta Dačić, s hozzátette Tadić és Nikolić “eurofanatikusok”, ő viszont nagyobb nacionalista mindkettejüknél.
Hillary Clinton és az újonnan beiktatott szerb elnök telefonbeszélgetéséről szólva Dačić elmondta: “Kiderül, hogy csak azokra emlékeznek, akik magas tisztségeket töltenek be”, s éppen ezért, talán kifizetődő lenne számára, amennyiben “kormányfő lenne egy más konstellációban”. Véleménye szerint abban az esetben, ha esetleg kútba esnének a szocialisták és a haladók tárgyalásai, lehetőség van még arra is, hogy a DS és az SNS közösen alakítsanak kormányt, vagy pedig új választásokat írnak ki. (Beta)
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették.
Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




