Szerbia
Adócsökkentés a feketemunka felszámolására
Betűméret:             
A munkáltatók egyesülése ma a bérekre kirótt adó és a kötelező járulékok csökkentését javasolta az eddigi 70-ről 50 százalékra. A cél a “feketemunka” visszaszorítása.
Ezek a serkentő intézkedések csökkentenék a költségeket a foglalkoztatottak béreinek kifizetésénél, ami kedvezően hatna a foglalkoztatásra is, újabb munkahelyeket teremtene, s a munkáltatók tekintélyes részét a “feketegazdaságból” áttérítené a legális gazdálkodás keretei közé.
A munkáltatók egyesülete emlékeztet a munka nemzetközi szervezetének adataira, melyek szerint a munkáltatók a világban évente 3,2 milliárd dolláros profitra tesznek szert a “feketemunkából”, miközben a foglalkoztatottak a kizsákmányolás áldozataivá válnak.
Az egyesület már korábban kezdeményezte a szerbiai kormánynál az ún. “szürkegazdaság” problémájának rendezését is, mégpedig egy olyan törvény meghozatalával, amely megakadályozná a nem regisztrált tevékenységek végzését. Ez a törvény a törvénytelen gazdálkodást az adófizetés felé hajtaná, ugyanakkor csökkenne a tisztességtelen konkurencia is azon munkáltatók javára, akik a nehéz gazdasági helyzetben is a törvények betartása mellett döntenek.
Az egyesület közel 43 ezet gazdasági társaságot és vállalkozót ölel fel, amelyek Szerbia egész területén több mint 500 ezer embert foglalkoztatnak. (Tanjug)
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó