Szerbia
Trópusi forróság Szerbiában
Betűméret:             
Szerbiában ma napos, nagyon meleg idő lesz, az este és az éjszaka folyamán az északi és nyugati tájakon felhősödés, helyenként zápor és zivatar hozhat felfrissülést, sajnos helyenként viharok is kialakulhatnak.
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a legmagasabb hőmérséklet északnyugaton 35 fok lesz, délkeleten viszont a 39 fokot is eléri.
Az éjszaka felhősödés, eső várható, helyenként viharos északnyugati széllel, ezeken a helyeken zivatar is kialakulhat.
Az elkövetkező hét nap előrejelzése szerint változékony, felhős idő várható, helyenként esővel, helyi záporokkal, zivatarokkal, amelyek inkább a jövő hét első felét jellemzik majd.
Holnap és a jövő hét első napjaiban a hőmérséklet az ilyenkor megszokott alatt lesz, azután pedig, a hét második felében eléri az évszaknak megfelelő átlagot. (Tanjug)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó