Szerbia
Csütörtökig lesz kormány, vasárnapig a személyi megoldások is kiderülnek
Betűméret:             
Žarko Obradović, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) alelnöke, volt és valószínűleg leendő oktatási miniszter kijelentette, az új kormány csütörtökig megalakul, a személyi megoldások pedig pártja főbizottságának vasárnapi ülése után lesznek ismeretesek.
"Az új kormányt csütörtökig megválasztják. Az SPS-hez kötődő személyi megoldásokat holnap, a főbizottság ülése után fogjuk tudni", nyilatkozta Obradović, a Večernje novosti szombati számában közölt interjúban.
Mint mondta, a Rasim Ljajić vezette Szerbiai Szociáldemokrata Párt és a Sulejman Ugljanin neve által fémjelzett Szandzsáki Demokratikus Akció Pártja csatlakozásával bebizonyosodott, hogy az eltérő programálláspontok sikeresen egyesülhetnek Szerbia érdekében.
Obradović azt mondta, elképzelhető, hogy az új kormány parlamenti többsége "sokkal szélesebb" lesz, mint a most aktuális 141 főt számláló.
Arra a kérdésre, hogyan fog Ivica Dačić, a szocialisták vezetője, leendő kormányfő reagálni a költségvetési hiányra, Obradović azt válaszolta, a nehéz gazdasági helyzet kihívást jelent az új kormány számára, akárcsak Koszovó kérdése.
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó