Szerbia
Új levél a Rózsa utcából: Đilas a levelét megírta
Betűméret:             
Az első benyomás rendre meghatározza a véleményünket és a továbbiakban általában csak súlyos érvek alapján változtatunk rajta. Annak az ötletnek hallattán, hogy a korábbi karrierje során a külügyeket már kóstolgató Milica Delević, az európai integrációs kormányiroda mostani vezetője legyen Szerbia külügyminisztere és hogy Rasim Ljajić, a leköszönő kormány minisztere is helyet kapjon Szerbia új kormányában, átsuhant az agyamon a gondolat, hogy ez a kormány tényleg úgy áll össze, hogy a tudást, jártasságot, munkabírást stb. is mérlegelik előtte. Aztán, amikor megerősítették, hogy a több évtizedes újságírói munkája során a mezőgazdaság minden gondját-baját megismerő Zaharije Trnavčević, a Gazdag Szerbia mozgalom vezetője – aki a kormánykoalíción kívül maradó liberálisokkal együtt indult a választásokon – szintén a hatalom részese lesz, méginkább kezdtem reménykedni, hogy a kormányalakítók komolyan akarják venni a kisemberek bajainak orvoslását.
(Friedrich Anna jegyzetét a Levelek a Rózsa utcából c. rovatunkban ismertetjük)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó