Szerbia
Közgazdászok a bérek és nyugdíjak féléves korlátozását javasolják
Betűméret:             
Az új szerbiai kormánynak hat hónaptól egy évig terjedő időszakra korlátoznia kellene a nyugdíjak és a közalkalmazottak béreit, míg az állami költségvetésben nem gyűlik össze némi bevételi többlet, véli Miroslav Zdravković (a képen) közgazdász.
A szakember a Makroekonomija (www.makroekonomija.org) honlapján javasolta, hogy "időbelileg is be kell határolni a köztársasági és helyhatósági szinteken állásban lévő közalkalmazottak számának csökkentését és következetesen be kell tartani a foglalkoztatottak számának programozott csökkentését".
Zdravković úgy értékelte, hogy az új szerbiai kormány a munkanélküliség felszámolását a legalacsonyabb bérekre - mondjuk a 25 ezer dinárig terjedőkre - kirótt adók és járulékok eltörlésével kellene kezdje, mert íly módon a jelenleg a szürkegazdaságban dolgozó munkavállalók százezrei jutnának legális munkához, a munkaadók pedig olcsó munakerőhöz.
A szakember azt is kiemelte, hogy az új szerbiai kormánynak mielőbb végére kell járnia a befejezetlen privatizációknak, illetve "időben be kell határolni" ezeket és mindehhez a legjobb szakembereknek számító közgazdászokat alkalmazni.
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó