GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. július 30. [19:14]

Nikolić: a szerbeket népirtás fenyegeti Koszovóban

Nikolić: a szerbeket népirtás fenyegeti Koszovóban

"A szerbek Koszovóban folyamatosan attól rettegnek, hogy népirtást követnek el felettük", nyilatkozta Tomislav Nikolić szerb elnök abban az interjúban, amely a tekintélyes brit Guardian vasárnapi számában látott napvilágot.
Nikolić rámutatott arra, az, hogy a koszovói szerbekre megpróbálják rákényszeríteni a pristinai hatalmat, akár azoknak a tartományból való tömeges eltávozását is eredményezheti.
"Mi lesz, ha a szerbek eltávoznak? Ki fogja ennek a genocídiumnak az eredményeit elfogadni? Hiszen ez a genocídium egyik definíciója: amikor elüldöznek 40.000 embert, függetlenül attól, hogy nők, férfiak (civilek vagy egyenruhások) és amikor egy területen megváltoztatják az etnikai struktúrát. Ez genocídium", emelte ki Nikolić az észak-koszovói helyzetet ecsetelve.
Szavai szerint fennáll annak a veszélye, hogy Pristina egészen odáig megy, hogy ráerőlteti saját hatalmát az ott élő szerbekre is.
"Az egyedüli fegyveres erő ott (Koszovó északi részén), leszámítva a nemzetközi közösséget, az albánoké", mondta Nikolić, s hozzátette, egyedül a NATO erők térségbeli jelenléte akadályozza meg Pristinát abban, hogy megpróbálja ráerőszakolni hatalmát az ottani szerbekre.
Koszovó esetleges felosztásával kapcsolatban Nikolić azt mondta, nem tudja, de - írja a Guardian - nem vetette el ennek lehetőségét.
"Nem tudom, mert ha 20 évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy nem lesz Jugoszlávia, akkor nem hittem volna el. Ha később azt mondja nekem, Szerbia és Montenegró szétválik, ugyancsak azt mondtam volna, hogy ez lehetetlen. Azt sem hittem, hogy a két Németország valaha egyesül, de hát az élet hoz néha meglepetéseket. Nem tudom az elképzelt dolgok politikáját folytatni", mondta Nikolić Koszovó esetleges felosztásával kapcsolatban.
Nikolić, a Guardian honlapján olvasható interjúban ismételten tagadta, hogy 1995 júliusában Srebrenicában népirtást követtek el a muzulmán lakosság felett.
"Nem tudok elmozdulni a szerb parlamenttől", mondta Nikolić, utalva arra a 2010-es parlamenti deklarációra, amelyben meg sem említik a genocídium szót.
A brit lap emlékeztetett arra, hogy Nikolić a 90-es években, Jugoszlávia széthullása idején a Szerb Radikális Párt tisztségviselője volt.
"Egyetlen bűntényt sem követtem el. Semmit sem szégyellek, amit 1990-től a mai napig csináltam. Ezek az állítólagos félkatonai alakulatok összhangban álltak az akkori Jugoszlávia Alkotmányával", felelte a szerb elnök a félkatonai alakulatokkal kapcsolatban feltett kérdésre. (Beta)



2013. május 22. [13:35]

A szervezett bűnözésért felelős ügyészség vádat emelt Saša Dragin egykori mezőgazdasági miniszter, valamint az Azotara-ügy más gyanúsítottjai ellen.Saša Dragin Mirko... >>

2013. május 22. [11:03]

A Szerbiai Oktatásügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója (USPRS) egyórás figyelmeztető sztrájkot jelentett be abban a 600 iskolában, ahol a szervezet jelen van.A... >>

2013. május 22. [11:01]

A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) május folyamán 15 664 adóst kapcsolt le a hálózatról, ezek közül 13 647 háztartás, 2017 pedig vállalat volt – jelentette be az... >>



1 euró 110.89 dinár
1 dollár 85.86 dinár
100 forint 38.21 dinár
100 dinár 261.66 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Pitbull

Öreg bácsi sétál egy nagyon ronda kutyával. Szembe jön vele egy kigyúrt kopasz "értelmiségi" egy pitbullal.
- Bátyám! Fogadjunk, hogy a kutyám megeszi a magáét! Fogadnak, bácsi kutyája 3 másodperc alatt elintézi a pitbullt.
- Bátyám! Százezerét megveszem a kutyáját!
- Fiam, ez a kutya kétszázereben van.
- Ez? Miért?
- Hát, 20000 volt a krokodil, 180000 a plasztikai műtétje.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása