GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
Europastipendium
2012. augusztus 4. [15:42]

A kormány célja útját állni az élelmiszerárak emelkedésének

A kormány célja útját állni az élelmiszerárak emelkedésének

Goran Kneľević, a szerbiai kormány mezőgazdasági minisztere szombaton kijelentette, a kormány áttekintette a bejelentett élelmiszer-drágulás megakadályozásának módozatait, ám az aszály ellenére sem gondolkodnak a mezőgazdasági termékek kiviteli tilalmáról.
"Az árutartalékokból történő intervenció várhatóan javítani fog a piac helyzetén, habár erről korábban kellett volna gondolkodni", mondta a Betának Kneľević, aki nem volt hajlandó további részleteket elárulni a lehetséges intézkedésekről.
Szavai szerint a helyzet kevésbé lenne drámai, ha az előző kormány, illetve a mezőgazdasági tárca és az árutartalékok igazgatósága reagált volna, amikor már az előrejelzésekből tudható volt, hogy aszályos év elé nézünk, s időben megtette volna a megfelelő lépéseket. (Beta)



2013. június 19. [18:28]

Mindössze két nappal ezelőtt lépett hivatalba Lulzim Peci, Koszovó belgrádi kapcsolattartó tisztviselője, s már be is adta lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy nem... >>

2013. június 19. [18:02]

Az iskolák eljuttatták a minisztériumhoz a szerbből, illetve anyanyelvből írt kisérettségi vizsga előzetes eredményeit, és kiderült, hogy rosszabbak a tavalyinál –... >>

2013. június 19. [13:33]

A belgrádi rendőrség tegnap este letartóztatta a 17 éves R. Ć. Padinska Skela-i tanulót, akit Srećko Ćirić helyi tornatanár április 23-án történt meggyilkolásával... >>



1 euró 114.04 dinár
1 dollár 85.15 dinár
100 forint 38.71 dinár
100 dinár 258.3 forint
Tőzsde Oktató Központ banner
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Ön szerint a szerbiai árvízvédelmi szakemberek felmérései nyomán foganatosított intézkedések megnyugtatták-e a Duna térségében élő lakosságot?
Igen.
Nem.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

A sakk és a kutya

A parkban egymással szemben ül egy sakktáblánál egy ember meg egy kutya.
Odamegy hozzájuk egy másik ember:
- Uram, ez fantasztikus. Ez a kutya tud sakkozni?
- Dehogy tud. Én vezetek 5:2-re.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása