





Az állam 25 olyan pártot pénzel, amelynek egy vagy több képviselője van a szerbiai parlamentben. Elegendő már csak egyetlen egy mandátum is ahhoz, hogy az adott pártnak akár 1 millió dináros bevételt biztosítson, de a legnagyobb összeg eléri a 25 milliót is.
Az államkasszából a politikai pártok folyószámlájára havonta pontosan 105.403.551 dinár vándorol át. Ez az összeg 25 párt között oszlik meg, akiknek önállóan, vagy valamilyen koalíciónak köszönhetően sikerült átlépniük azt a bizonyos parlamenti küszöböt.
Számukra a bevétel garantált, mert a befizetések a pénzügyminisztériumon keresztül rendszeresen érkeznek minden hónap 10-e és 15-e között. Az új elszámolásnak köszönhetően, amelyet a politikai tevékenységek pénzeléséről szóló törvény szabályoz, a megszerzett mandátumok száma immáron nem döntő a pénzek (korántsem igazságos) elosztásánál, mert az átutalások nagyságára jócskán kihat azt is, hogy melyik párt hány szavazatot kapott a választások alkalmával.
Így történhetett meg, hogy azok a pártok, akiknek egyetlen egy képviselőjük van a parlamentben, 380 ezer és 1 millió dinár közötti összeget kapnak. A Novostihoz az illetékes tárcaminisztériumból eljuttatott dokumentumból jól látszik, jelentős különbségek vannak azoknak a pártoknak a bevételében is, amelyek megközelítően azonos számú szavazatot kaptak. Az G17 Plusz, a maga 10 helyével 5,4 milliót kap, míg az SDPS az eggyel kevesebb képviselői helyért 2 millióval kevesebbet.
A parlamenti hely elvesztésével például a radikálisok mintegy 11 millió dináros bevételtől estek el, korábban ugyanis havonta ennyi illette meg őket az államkasszából. A májusi választásokat követően az állam fizetési jegyzékére új nevek is felkerültek: a Szerbiai Zöldek, az Egy Sem a Felkínált Válaszok Közül, a Gazdag Szerbia és a Néppárt. A többiek pedig már régóta költik az állam pénzét. (Večernje novosti)
A čačaki Dr. Dragiąa Miąović Kórház belgyógyászati osztályán clostridium baktérium okozta járványt hirdettek ki – jelentette ma Miroslav Sretenović, ennek az... >>
A Köztársasági Képviselőház pénteken este befejezte az adótörvénycsomag módosításairól szóló általános vitát. Az egész napos viharos ülés során az ellenzék azzal vádolta... >>
Heinz Wilhelm belgrádi német nagykövet ma úgy értékelte, hogy Szerbia jó úton halad afelé, hogy az EU tagjává váljon, és jó kilátásai vannak arra, hogy kijelöljék... >>