Szerbia
Dačić: a biciklitolvajok szégyent hoznak Szerbiára
Betűméret:             
Újabb biciklitolvajok tépázták meg Szerbia tekintélyét. Most két amerikai állampolgár kerékpárja tűnt el szőrén-szálán. A ma a bányászok napja alkalmából Borban tartózkodó Ivica Dačić kormányfő és belügyminiszter ennek kapcsán kijelentette, a külföldi állampolgárok kerékpárjainak eltulajdonítása nagy szégyent hoz Szerbiára.
Dačić, aki ma Mlađan Dinkić és Milan Bacević miniszterekkel együtt látogatott a bányászvárosba, elmondta, a legújabb, amerikai állampolgárokat érintő biciklilopási ügyben a belügyi szervek mindent megtesznek, s bármilyen nyom van, megtalálják a kétkerekűket. Mint ismeretes, egy Szófiából vonaton Belgrádba tartó amerikai pár kerékpárjait fújták meg ismeretlen tettesek az elmúlt hétvégén. A tengeren túli turisták a balkáni országok szépségeivel kívántak megismerkedni, de úgy döntöttek, lerövidítik a kerékpárutat és a Szófia-Belgrád távot vonattal teszik meg. A vonatba az előírásoknak megfelelően tárolták a bringákat, amelyek Nišnél még megvoltak, de Belgrádba már nem érkeztek meg.
Dačić emlékeztette az egybegyűlt újságírókat, hogy a japán világutazó biciklijének elorozásáról videófelvétel volt, ami alapján megtalálták és visszaszolgáltatták tulajdonosának.
Mint a belügyminiszter megjegyezte, kellemetlen neki ilyen dolgokról beszélnie, de ki kell rá térni, hiszen ezek az ügyek "szégyent hoznak Szerbiára". (Tanjug)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó