





A rendőrség az Agrobanknál történt visszaélések ügyében letartóztatta a bank végrehajtó bizottságának elnökét, Duąan Antonićot és további hét munkatársát, kihallgatták őket és elrendelték 48 órás őrizetbe vételüket. A rendőrség ugyanakkor körözést adott ki Milan Antonić és Slobodan Ratković ellen, akikről az is feltételezhető, hogy külföldre szöktek.
A rendőrségi közlemény szerint Duąan Antonić 2006 és 2011 között, az Agrobank végrehajtó bizottságának elnökeként, a bizottság más tagjaival és a bank vezetőségével közösen, a bankot 32 milliárd dinárral – mintegy 300 millió euróval – megkárosította.
“A törvényes előírásokat és a bank belső előírásait is megszegve több jogi- és magányszemélynek hagyott jóvá kölcsönt rendkívül kedvező feltételek között, megfelelő banki garanciák nélkül, s amelyeket azok a mai napig nem fizették vissza”, áll a közleményben.
A gyanúsítottak így a kölcsönök haszonélvezőinek összesen 32 milliárd dinár törvényellenes hasznot játszottak a kezére, természetesen az Agrobank kárára.
A törvényellenes vagyonra szert tett vállalatok között többnyire olyanok szerepelnek, amelyek a letartóztatottak vagy hozzátartozóik ellenőrzése alatt álltak vagy állnak ma is.
Miljko Radisavljević, a szervezett bűnözés elleni osztály különleges ügyésze a Szerbiai RTV-nek (RTS) elmondta, az Agrobank botrányban további letartóztatások várhatók, mert – mint mondta – a rendőrség utasítást kapott, hogy vizsgáljon felül minden vitás vagy vissza nem fizetett hitelt.
A szervezett bűnözés elleni ügyészség idén február óta nyomoz az Agrobank ügyében.
Az eset pikantériája, hogy az Agrobank igazgató bizottságának tagja volt Danilo ©uković, aki a szerb kormány korrupció ellenes bizottságának tagja is volt. ©uković azt állítja, hogy ami a bank igazgató bizottsága elé került, az “tiszta” volt és semmi nem utalt visszélésre.
"Minden, ami az igazgató bizottság elé került tiszta volt. Azt, hogy valaki visszaélést követett el a papírokkal, én nem tudhatom. Ha bármi is korrupcióra utalt volna, azonnal reagáltam volna. Nekem nem ez volt a benyomásom”, nyilatkozta ©uković a Beta hírügynökségnek.
Arra a kérdésre, hogy vajon az Agrobank igazgató bizottsága többi tagjának volt-e betekintése a bank ügyvitelébe és elképzelhető-e, hogy a bank 300 millió eurós veszteséget halmozott fel, ©uković azt válaszolta, nem tudja és hogy különféle magyarázatok is vannak.
©uković azt állítja, az esetleges visszaéléseket nem egy ember követhette el, de erre utaló adatok nem jutottak el az igazgató bizottsághoz.
Azt az igazgató bizottságot, amelynek ©uković is tagja volt, 2011. december 29-én váltották le, ugyanakkor, amikor leváltották a bank végrehajtó bizottságának tagjait is. (B92, Novosti, Beta)
Tomislav Nikolić szerb elnök Rade Bulatovićot nevezte ki Szerbia ukrajnai nagykövetévé.Emlékeztetőül: Rade Bulatović a Biztonsági és Hírszerzői Ügynökség (BIA) egykori... >>
Milica Delević, a szerb parlament eurointegrációs bizottságának elnöke ma lemondott parlamenti képviselői helyéről. Delević az Európai Fejlesztési és Újjáépítási Banknál... >>
A stratégiai partnerségről szóló megállapodás erős impulzust fog adni Szerbia és Oroszország kapcsolatának fejlődésében, és lehetővé teszi az eddigi együttműködés... >>