Agrobank-botrány: a belügyminiszter további letartóztatásokat helyezett kilátásba
Betűméret:
Ivica Dačić kormányfő és belügyminiszter az Agrobank-botrány kapcsán a vizsgálat folytatását és újabb letartóztatásokat helyezett kilátásba. Az újabb akciót követően további 30 személy kerülhet rács mögé, írja a Novosti."Nem beszélek nevekről. Az állami vezetésben teljes az egyetértés és biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki bűncselekményt követett el, felelni fog", mondta a kormányfő.
A rendőrség eddig nyolc embert vett őrizetbe, köztük az Agrobank végrehajtó bizottságának korábbi elnökét, Dušan Antonićot, fia és Slobodan Ratković pedig szökésben vannak.
A fiú, Milan Antonić (1978) néhány hazai és bécsi gazdasági vállalat alapítója, míg Slobodan Ratković (1947) nevéhez ugyancsak további cégek köthetők. Az ifjabb Antonić cégei több, erősen vitatható kölcsönt kaptak az Agrobanktól.
Dačić belügyminiszter hangsúlyozta, az Agrobank-ügy felgöngyölítés már néhány hónapja tart, s hozzátette, a vizsgálat az elkövetkező hónapokat is igénybe veszi majd. Mint mondta, az Agrobank botrány a Metals banknál lefolytatott vizsgálat során találtakból robbant ki.
Az Agrobank munkájáról szóló jelentésből, amelybe a Novosti betekintést nyert, az derül ki, hogy ez a bank a legkevésbé az agrárral törődött. A hitelek mindössze 15 százalékát fordította arra a területre, amely miatt voltaképpen létrehozták: a mezőgazdaságra.
Emellett az is egyre nyilvánvalóbb, hogy azt a 300 millió eurót, amellyel megkárosították a bankot, nehéz lesz bárkin is behajtani, hiszen a kölcsönt felvevő cégek közül sokat már felszámoltak, csődeljárás alatt állnak, vagy pedig a tulajdonos vagyona felesége vagy gyerekei nevén van. (B92, Večernje novosti)
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették.
Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




