Drágul vagy nem drágul a kenyér?
Betűméret:
Egymást érik az állítások és a cáfolatok azzal kapcsolatban, hogy emelkedik-e vagy sem a kenyér ára. Néhány nappal ezelőtt a pékek érdekszervezete azt mondta, 10 dináros drágulás lenne reális egy félkilós "népkenyér" esetében, ma a kül- és belkereskedelmi minisztérium a szerbiai pékek uniójának képviselőivel folytatott tárgyalások után sietett bejelenteni, az 500 grammos népkenyér marad 44 dinár.Zoran Pralica, a pékek uniójának elnöke a Rasim Ljajić kereskedelmi miniszterrel folytatott megbeszélésén azt követelte, hogy a kenyér ára emelkedjen 54 dinárra, s változtassák meg a kenyérárat 44 dinárban rögzítő rendeletet, hiszen - mutatott rá Pralica - a rendelet meghozatala óta megnőtt a liszt, de a szállítás ára is.
Ljajić azonban leszögezte, a rendelet, akárcsak a kenyér ára - nem változik. Mint hozzátette, a minisztérium hajlandó folytatni a tárgyalásokat a kenyérgyárakkal és a pékekkel is arról, hogyan tudnának a minisztérium hatáskörébe tartozó könnyítéseket eszközölni. A 44 dináros kenyérárat megszabó rendelet egyébként szeptember 30-áig van érvényben.
A szerbiai fogyasztóvédelmi egyesület ugyancsak a kenyér árának alakulásával foglalkozott. Számításaik szerint a kenyér ára semmiképpen sem emelkedhet 3 dinárnál többel, vagyis a legmagasabb ár nem haladhatja meg a 47 dinárt, közölte az érdekvédelmi szervezet pénteken.
Petar Bogosavljević, a fogyasztóvédők elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, a pékek uniójának követelése, miszerint a félkilós "népkenyér" ára 10 dinárral emelkedjen, teljesen indokolatlan és rendkívül kedvezőtlenül befolyásolná a polgárok életszínvonalát. Mint mondta, a 47 dináros árból le lehetne fedni minden költséget. Bogosavljević szerint a szerbiai pékek uniója visszaél az aszály okozta súlyos helyzettel, mert ez első sorban nem a sütőipart veszélyezteti.
A szerbiai pékek uniója azonban kitart az áremelés mellett, Zoran Pralica, az unió elnöke azt mondta, amennyiben nem hagyják jóvá a kenyér árának 54 dinárban történő megállapítását, "népszerűtlen" lépésekhez folyamodnak, s az útzárlatokat sem tartotta kizártnak. (Beta, RTS)
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették.
Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




