Szerbia
Radovan Karadžić új eljárást követel
Betűméret:             
Új eljárás lefolytatását követelte hétfőn Radovan Karadžić, a hágai Nemzetközi Törvényszéken népirtással, háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolt korábbi boszniai szerb vezető.
A 67 éves vádlott arra hivatkozott, hogy nem kapta meg kellő időben a periratokat - a vádiratot és a tanúvallomásokat, szerinte "több százezer" oldalt -, és emiatt nem tudott felkészülni a védekezésre. A volt politikus nem tart igényt ügyvédekre, egyedül védekezik.
Karadžić pere 2009 októberében kezdődött, bő egy évvel azután, hogy 13 év bujkálás után elfogták Szerbiában, és kiadták a Nemzetközi Törvényszéknek. A perrendtartás szerint az egykori boszniai szerb vezetőnek október 16-án kell megkezdenie a felmentése mellett szóló bizonyítékok ismertetését, miután az ügyészség bemutatta a vádat alátámasztó bizonyítékokat.
Radovan Karadžić ártatlannak vallja magát, és június elején az ellene felhozott összes vádpont ejtését kérte a bíróságtól. (MTI/AP)
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Az illegális vagyonosodás és a korrupció elleni küzdelem egyik kulcsfontosságú eszközeként beharangozott, a vagyon eredetének vizsgálatáról szóló törvény öt évvel a hatálybalépése után szerény eredményeket mutat fel. Az N1 beszámolója szerint a jogszabály alkalmazásáról továbbra is kevés információ áll...
2026. JÚNIUS 6.
[ 22:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó