Szerbia
Hashim Thaci: két szomszédos szuverén ország párbeszéde
Betűméret:             
Hashim Thaci koszovói miniszterelnök kijelentette, hogy a Belgráddal folytatandó politikai párbeszéd során nem lesz szó Koszovó belső berendezkedéséről, hanem a két független és szuverén ország viszonyának rendezéséről.
Lapnyilatkozatban kormányfő elmondta, hogy Koszovónak ilyen jellegű megbeszélései más szomszédos országokkal is voltak.
Ismertette, hogy a kapcsolatok normalizálásáról szóló megbeszéléseket nem tartják magas politikai szinten. Magas szinten csak egy találkozó lesz. A kapcsolatok rendezéséhez ugyanis szükség van egy ilyen találkozóra. (Beta)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó