Elfogadták az aszálykár enyhítésére vonatkozó kormányintézkedéseket
Betűméret:
A szerb kormány mai ülésén elfogadta azt az intézkedéscsomagot, amellyel enyhítenék az aszály okozta károkat.Az intézkedések egyebek között előlátják a földművesek felmentését egyes pénzügyi kötelezettségek fizetése alól, másokra haladékot lát elő, bizonyos intervenciókat, amellyel a kormány biztosítani kívánja a piac stabilitását az ellátás és az áralakítás vonatkozásában, valamint bizonyos stimulációk növelése révén anyagi segítség nyújtását is bekalkulálták, áll a kormányülés után kiadott közleményben.
Az intézkedések révén a földművesek további egy év türelmi időt kapnak a szubvencionált rövid- és hosszútávú agrárhitelekre, ez idő alatt a hitel alapösszegét nem kell törleszteniük, a kamatot pedig a megbeszélt ütemterv szerint.
A bejegyzett gazdaságok a 2011-es és 2012-es évre mentesülnek a vízelvezetési és öntözési illeték fizetése alól.
A kormány döntése értelmében a köztárasasági árutartalékok igazgatósága felvásárol 200 ezer tonna merkantil kukoricát a stratégiai tartalékok feltöltésére, ideiglenesen – a következő aratásig – pedig megszűnik a vám és a kiegészítő importvám mindenféle gabonára.
A kormány és az illetékes tárca figyelemmel fogja kísérni a gabonakivitelt, s amennyiben ez jelentős mértékben veszélyeztetné a hazai piac ellátását, akkor megfelelő intézkedéseket foganatosít.
Az év végéig növelik az állattenyésztési tevékenység ösztönzésére nyújtott támogatást, a borjak esetében állatonként 5.000-ről 10.000 dinárra, a hízósertések esetében pedig állatonként 500-ról 1.000 dinárra.
A jelenlegi tejprémiumot a literenkénti 5 dinárról 7 dinárra emelik az év harmadik és negyedik negyedében. (FoNet)
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették.
Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




