





Hétfőn, szeptember 3-án kezdődik hivatalosan az iskoalév mintegy 900.000 diák számára Szerbiában. Szinte már nem is számít újdonságnak, hogy néhány iskolában a tanulók "pihenéssel" kezdenek, hiszen tanáraik - a tanügyi dolgozók szakszervezeti uniójának tagjai - egy napos figyelmeztető sztrájkkal indítják a tanévet.
Hétfőre tiltakozó megmozdulást jelentettek be a belgrádi Nikola Pašić téren, a tanügyi dolgozók szakszervezeti uniója szerint a tiltakozás célja felhívni a figyelmet a tanügyben dolgozók rossz anyagi helyzetére, de az iskolákban uralkodó rossz munkafeltételekre, illetve az államnak a tanügyesekkel szembeni mostoha viszonyulására is.
Az unió tagjai a tanév első napján egyedül az első osztályba induló kicsik számára tartanak órákat, ők ebben a tanévben mintegy 73 ezren vannak.
A tanügyi dolgozók szakszervezeti uniójának Szerbia 700 iskolájában mintegy 30.000 tagja van. (Beta)
Korrupció miatt öt év börtönre és 10 ezer eurós bírságra ítélte Nazmi Mustafát, a koszovói különleges ügyészség korrupcióellenes osztályának egykori vezetőjét... >>
Az Alkotmánybíróság ideiglenesen felfüggesztette a páciensek kötelezettségét, miszerint kezelőorvost kell választaniuk ahhoz, hogy hitelesíthessék a betegkönyvüket.A... >>
Aleksandar Vučić első miniszterelnök-helyettes csütörtökön kijelentette, hogy megszüntetik a tévé-előfizetést.„Az előfizetés, mint ahogy azt meg is ígértem Szerbia... >>