GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. szeptember 8. [21:34]

Közmegegyezéssel a válság ellen

Dačićot a munkaadók és a szakszervezetek is támogatják

Közmegegyezéssel a válság ellen

Az állam képviselői megállapodtak a szakszervezetekkel és a munkaadókkal a válságkezelő intézkedésekről, valamint megegyeztek abban, hogy egyetlen törvény sem kerülhet elfogadásra a szociális-gazdasági tanács előzetes véleményezése nélkül.
Ivica Dačić kormányfő ma úgy értékelte, jó az, hogy az állam, a szakszervezetek és a munkaadók megegyeztek abban, hogy közösen lépnek fel a gazdasági válság ellen, s hozzátette, kész megvédeni a dolgozók jogait.
"Minden, amit a szakszervezetek és a munkaadók javasolnak, mi azt felelősségteljesen megvizsgáljuk", mondta a kormányfő a szociális-gazdasági tanács mai alakuló ülését követően újságíróknak nyilatkozva.
Dačić elmondta, a kormány szeretne "minél szélesebb megegyezésen" alapuló politikát folytatni, amelyben valamennyi társadalmi tényező szóhoz jut.
Szavai szerint a tanács első ülésén az állam képviselői ismertették a szakszervezetekkel és a munkaadókkal a válságkezelő intézkedéseket, s abban állapodtak meg, hogy a jövőben egyetlen törvény sem kerülhet parlamenti elfogadásra a tanács véleményezése nélkül.
Dačić elmondta, kész támogatni a dolgozók jogainak megvédését, de - mint mondta - "nem jó az, hogy válság idején ilyen mély szakadék van a szakszervezetek és a munkaadók között".
A kormányfő nyomatékosan hangsúlyozta, amennyiben Szerbia az Európai Unió tagja akar lenni, akkor a munka területén is az európai normák szerint dolgoznia, s ehhez fontos a szociális vonatkozásokat és a munkások jogait rögzítő alapokmány kidolgozása.
"Nem jöhet ide egy külföldi vállalat úgy, hogy olyan munkaelőírásokat alkalmaz, amelyeket Európában száz éve meghaladottnak tekintenek", mondta, s hozzátette, álláspontját senki sem értelmezze fenyegetésként.
Dačić felrótta a külföldi bankoknak, hogy másfél év leforgása alatt mintegy 1,5 milliárd eurót vontak ki az országból, miközben társadalmi felelősségtudatukat hangsúlyozzák. "Lehet, hogy a törvények szerint jártak el, de akkor vonják ki a profitot, amikor Szerbia nyakig van a gazdasági válságban. Ezt nem lehet társadalmilag felelősségteljes viselkedésnek nevezni", hangsúlyozta a kormányfő. (Beta, Mondo)



2013. május 23. [22:40]

Korrupció miatt öt év börtönre és 10 ezer eurós bírságra ítélte Nazmi Mustafát, a koszovói különleges ügyészség korrupcióellenes osztályának egykori vezetőjét... >>

2013. május 23. [13:04]

Az Alkotmánybíróság ideiglenesen felfüggesztette a páciensek kötelezettségét, miszerint kezelőorvost kell választaniuk ahhoz, hogy hitelesíthessék a betegkönyvüket.A... >>

2013. május 23. [12:37]

Aleksandar Vučić első miniszterelnök-helyettes csütörtökön kijelentette, hogy megszüntetik a tévé-előfizetést.„Az előfizetés, mint ahogy azt meg is ígértem Szerbia... >>



1 euró 111.03 dinár
1 dollár 85.88 dinár
100 forint 38.07 dinár
100 dinár 262.62 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Könyvesboltban

Könyvesboltban:
- Tehát egy Újtestamentumot parancsol, hölgyem?
- Igen, sőt ha lehet, akkor a legújabbat!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása