





Az Európai Bizottság korlátozottnak minősítette Szerbia előrehaladását az európai integrációban, és nem tesz egyértelmű javaslatot az Európai Tanácsnak arra, hogy jelölje ki Belgrád számára a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontját - értesült a Danas című belgrádi napilap.
Az újság brüsszeli és belgrádi forrásokra hivatkozva kedden azt írta internetes oldalán, hogy az Európai Bizottság szeptember 15-én befejezte éves jelentését Szerbia integrációs előrehaladásáról, és a fejezetek többségében "enyhén kritikus hangnemben" ír Szerbia felkészültségéről. A lap úgy tudja, hogy a jelentésben felvázolták azokat a feltételeket, amelyeket Szerbiának teljesítenie kell ahhoz, hogy meghatározzák számára a csatlakozási tárgyalások megkezdésének dátumát. A feltételek elsősorban Koszovóval függenek össze - értesült a liberális napilap.
A Danas szerint az Európai Bizottság megállapítja, hogy a választások megtartása miatt Belgrád az integráció terén több területen nem érte el a várt előrelépést, kezdve a Pristinához fűződő kapcsolatok rendezésétől, egészen az igazságszolgáltatás reformjáig, a korrupció elleni harcig és az emberi jogok érvényesítéséig.
A bizottság szerint Szerbia a csatlakozási tárgyalások megkezdésére akkor lesz készen, ha teljesíti a felsorolt feltételeket - írja a belgrádi lap. (MTI)
http://www.danas.rs/danasrs/politika/kritika_u_vecini_oblasti_.56.html?news_id=247741
Azóta, hogy a Szerbiai Egészségügyi Minisztérium lehetővé tette a polgárok számára, hogy az egészségügyben tapasztalt korrupcióra vonatkozó bejelentéseiket SMS-ben... >>
Mindössze két nappal ezelőtt lépett hivatalba Lulzim Peci, Koszovó belgrádi kapcsolattartó tisztviselője, s már be is adta lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy nem... >>
Az iskolák eljuttatták a minisztériumhoz a szerbből, illetve anyanyelvből írt kisérettségi vizsga előzetes eredményeit, és kiderült, hogy rosszabbak a tavalyinál –... >>