Aleksandar Vučić: A csatlakozási tárgyalások kezdetének időpontjáról majd csak tavasszal
Betűméret:
Az teljesen reális feltételezés, hogy Szerbia számára majd a jövő év tavaszán tűzik ki a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontját, jelentette ki Aleksandar Vučić kormányalelnök kedden Belgrádban.Azon állítások kapcsán, miszerint az Európai Bizottság jelentésében újabb feltételeket szab Koszovóval kapcsolatban a tárgyalások megkezdéséhez, Vučić újságíróknak elmondta, az előző kormány elfogadott valamit, de semmit nem tett a megoldás érdekében, s most mindez az új kormányt terheli.
Arra a kérdésre, hogyan kommentálja egyes médiumok értesüléseit, miszerint nem kizárt egy népszavazás kiírása, amelyen a polgárok arról nyilatkoznának, az EU vagy Koszovó mellett döntenek-e, Vučić azt mondta, nem hallott ilyesmiről, s nem hajlandó ezeket a sajtóhíreket kommentálni sem.
A Večerenje novosti belgrádi napilap röppentette fel ma a hírt, hogy nem kizárt Szerbiában a népszavazás kiírása, amelyen egyetlen kérdésről döntenének a polgárok: vagy Koszovó, vagy Európa?, amennyiben "kerek perec feltételként szabnák Szerbia számára az eurointegráció folytatásához Koszovó államként való elismerését". (Beta)
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették.
Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Az illegális vagyonosodás és a korrupció elleni küzdelem egyik kulcsfontosságú eszközeként beharangozott, a vagyon eredetének vizsgálatáról szóló törvény öt évvel a hatálybalépése után szerény eredményeket mutat fel. Az N1 beszámolója szerint a jogszabály alkalmazásáról továbbra is kevés információ áll...
2026. JÚNIUS 6.
[ 22:37 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




