





Predrag Simić, a Politikai Tudományok Karának tanára tegnap Belgrádban kijelentette, hogy az idei év elvesztegetett idő Szerbia uniós integrációja számára. Úgy véli, hogy egy esetleges népszavazás kiírása Vagy az Európai Unió, vagy pedig Koszovó kérdésében a kormány végét jelentené.
„Úgy vélem, ez az év az európai integrációra törekvő Szerbia számára elveszett, mert sajnos, bebizonyosodott, hogy Szerbia még nem eléggé stabil demokratikus ország ahhoz, hogy a választások ne vezessenek komoly és mély elváltozásokhoz” – nyilatkozta Simić a Beta hírügynökségnek. Megítélése szerint az Európai Bizottságnak a Szerbia fejlődéséről szóló jelentése, amelyet októberben kell közzé tenni, valószínűleg negatív lesz. Az egyetemi tanár elmondta, hogy Szerbia fél évet veszített a választási kampánnyal, a második félév pedig a kilátások szerint az új és az előző hatalom közötti politikai leszámolások folytatásával telik el. Mint mondta, nincs teljesen világos kép arról, hogy akár a hatalomnak, akár az ellenzéknek milyen az álláspontja az ország kulcsfontosságú kérdéseivel kapcsolatban, Koszovót is beleértve.
A belgrádi rendőrség tegnap este letartóztatta a 17 éves R. Ć. Padinska Skela-i tanulót, akit Srećko Ćirić helyi tornatanár április 23-án történt meggyilkolásával... >>
A szerb kormány a közigazgatás reformját előkészítő tanács megalakítását kezdeményezte, amelynek feladata lesz a szerbiai közigazgatás reformjához szükséges stratégia és... >>
Az Oktatásügyi Minisztérium cáfolta a Blic napilap tegnap esti állítását, miszerint a mára meghirdetett matematika kisérettségi tesztjei is kiszivárogtak volna, s az... >>