





Szerbiának fontos lépéseket kell tennie a Pristinával való viszony normalizálása irányába, mindenek előtt a párbeszéd folytatását kell szorgalmazni, hogy az ország megkaphassa a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontját, jelentette ki pénteken Suzana Grubješić, a szerb kormány eurointegrációs ügyekkel megbízott alelnöke.
Grubješić a belgrádi biztonsági fórum szünetében újságíróknak azt nyilatkozta, meg kell várni október 10-ét és az Európai Bizottság jelentését, habár meggyőződése, hogy ebben a jelentésben még nem szerepel majd a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontja.
A szerb kormány célja az, emelte ki Grubješić, hogy mielőbb kitűzzék ezt az időpontot, amelyet ha nem sikerül idén decemberre megszerezni, akkor a következő esély jövő év márciusában lehetséges.
Grubješić bejelentette, a szerb kormány csütörtöki ülésén Dejan Pavićevićet hatalmazta fel azzal, hogy a kormány nevében tárgyaljon Pristinával, habár - tette hozzá - Szerbia magasabb szintre szeretné emelni a Koszovóval folytatott párbeszédet. (Beta)
Tomislav Nikolić szerb elnök Rade Bulatovićot nevezte ki Szerbia ukrajnai nagykövetévé.Emlékeztetőül: Rade Bulatović a Biztonsági és Hírszerzői Ügynökség (BIA) egykori... >>
Milica Delević, a szerb parlament eurointegrációs bizottságának elnöke ma lemondott parlamenti képviselői helyéről. Delević az Európai Fejlesztési és Újjáépítási Banknál... >>
A stratégiai partnerségről szóló megállapodás erős impulzust fog adni Szerbia és Oroszország kapcsolatának fejlődésében, és lehetővé teszi az eddigi együttműködés... >>