





Ivica Dačić kormányfő javaslata Koszovó felosztásáról megosztotta a koszovói szerbeket is - a vélemények eltérnek, attól függően, hogy az Ibartól északra vagy délre fogalmazzák meg őket.
Dačić úgy véli, Koszovó felosztása az egyetlen megoldás, mert - véleménye szerint - ezt Pristina is elfogadná.
A Nyugat nem támogatja Koszovó felosztását
Dačić miniszterelnök kijelentése, miszerint az egyetlen járható útnak Koszovó felosztását tartja, felkorbácsolta mindazok kedélyét, akik türelmetlenül várják a koszovói történet végkifejletét. A nemzetközi tisztségviselők egyelőre határozottan elvetik ezt a lehetőséget, aztán időről-időre megszólal valamelyik nyugati politikus (és elemző) és felveti, Koszovó felosztása jó kompromisszum lenne és az egyetlen igazán tartós megoldás.
Párbeszéddel a történelmi megbékélésig
Suzana Grubjeąić, a szerb kormány eurointegrációs ügyekkel megbízott alelnöke azt mondja, a legfelsőbb hatalmi szinteken folytatott párbeszéd eredményeként kellene létrejönni a szerbek és albánok történelmi megállapodásának.
Szavai szerint az új szerb kormány 60 napja alatt két, a Pristinával való viszony rendezését szolgáló dolgot is teljesítettek - "fellazították" a szerb részvételt a regionális összejöveteleken és kijelölték az aláírásra jogosult személyt a határátkelők irányításáról szóló protokoll aláírására. "Vajon ez kevés? Az elmúlt négy évben nem voltak képesek annyit tenni, mint amennyit most 60 nap alatt megtettünk. És mindezt annak a maroknyi szerbnek a kedvéért, akik ott maradtak, hogy ők is szabadabbak legyenek, s nagyobb biztonságban éljenek, hogy - akár csak őmiattuk - azt mondhassuk, hogy Koszovó a miénk", fejtette ki Grubjeąić.
Koszovó az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank tagja lehet
Koszovó elegendő szavazatot gyűjtött össze ahhoz, hogy az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) tagságába kerüljön, jelentette a Telegrafi hírügynökség koszovói kormányforrásokra hivatkozva.
Ugyanezen forrás szerint már csak az marad hátra, hogy az elkövetkező ülések valamelyikén napirendre tűzzék Koszovó tagfelvételét és hivatalossá tegyék tagságát.
Ezt Pristinában rendkívül fontosnak tartják Koszovó világbanki, illetve nemzetközi valutaalapi tagsága mellett. (B92, Tanjug, Beta)
A szerb elnöki hivatal tavaly 4512 polgári kérelmet vett át feldolgozásra. A polgárok által feltett leggyakoribb kérdés a foglalkoztatásra vonatkozik – mondták el... >>
Még egyetlen személyt sem jegyeztek be a pedofilok és erőszaktevők egy hónappal ezelőtt létrehozott adatbázisába Szerbiában - számolt be kedden a Večernje novosti című... >>
A Hemofarm gyógyszergyártó vállalat megkezdte a Miokaprin és a Marocen elnevezésű szemcseppek visszavonását a forgalomból, csomagoláskor ugyanis rossz dobozba rakták... >>