Szerbia
Milošević vereségének 12. évfordulója
Betűméret:             
Ma tizenkét éve annak, hogy az egykori elnök, majd hágai vádlott Slobodan Milošević elveszítette a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság elnökválasztását. Akkor, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék, a DOS jelöltje, Vojislav Koštunica, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) elnöke győzött.
2000. szeptember 24-én az elnökválasztással együtt helyhatósági és szövetségi választásokat is tartottak. Az addig uralkodó Szerbiai Szocialista Párt (SPS) nem akarva elfogadni a vereséget választások utáni válságot robbantott ki, ami polgárháborúval fenyegetett és az október 5-ei tömegtüntetésekkel ért véget.
A DOS győzelmével véget ért Slobodan Milošević egy évtizedes autokrata uralma. Az ellenzék jelöltje 2.470.304 (50,24 %) szavazattal győzött Milošević ellenében, aki 1.826.799 (37,15%) szavazatot mondhatott magáénak.
Milošević 2006. március 11-én elhunyt a nemzetközi törvényszék börtönében, ahol háborús bűnök elkövetése miatt várta az ítéletet.
1990, a többpártrendszer bevezetése után az SPS, amelynek Milošević volt az érinthetetlen vezére, folyamatosan volt hatalmon 2000-ig, amikor elveszítette a választásokat. Négy évvel később, 2004 márciusában Vojislav Koštunica kormányát már ismét az SPS támogatásával tudták megalakítani. A szocialisták 2008 júliusában, a "nagykapun" át tértek vissza, amikor is Mirko Cvetković kormányában koalíciós partnerként bekerültek. Ebben a kormányban a szocialistáknak három miniszteri szék jutott, Ivica Dačić, a párt elnöke a kormány első alelnöke és belügyminiszter volt, Slavica Đukić-Dejanović pedig a házelnöki tisztséget töltötte be. A kormány megalakulása után néhány hónappal Ivica Dačić és Boris Tadić aláírták a politikai megbékélésről szóló nyilatkozatot.
A legújabb koalíciós kormányban, amely az idei májusi választások után jött létre, Ivica Dačić már kormányfő és belügyminiszter. A kormányban a pártnak további három miniszteri helye van. (Beta)
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó