





A Belgrádot a montenegrói határig összekötő autópálya újabb szakaszát kezdik meg jövő év tavaszán, az építés előkészületei a legtovább a Lajkovac-Ljig útszakaszon jutottak, jelentette ki Miodrag Jocić, építkezési és területrendezési államtitkár.
Az ún. 11-es korridor építése iránt eddig öt kínai útépítő vállalat mellett több más külföldi cég is érdeklődött. Mint az államtitkár elmondta, a kínai cégek rendkívül érdeklődők, de eddig csak a szándéknyilatkozat szintjéig jutottak el.
Az államtitkár elmondta, a kedvező feltételek között kapott kínai hitelekből finanszírozzák a 11-es korridor Belgrád és Ljig közötti szakaszát, akárcsak az úgynevezett moravai korridort. Emlékeztetett arra, hogy a szerb kormány hosszúlejáratú hitelt kért a kínai Exim banktól 850 millió euró értékben a szerbiai autópályák kiépítésére, ebből mintegy 300 milliót igényelne a 11-es korridor, a többit pedig a Moravai korridor kiépítése.
A 11-es korridoron hazai kivitelezők már építik az Ub és Lajkovac közötti szakaszt, az azeri Azvirt cég pedig a Ljig és Preljine közötti útszakasz építési előkészületeit végzi az Azerbajdzsán által erre a célra folyósított, 300 milliós hitelből. (Beta)
Sikerül megegyezésre jutni, miszerint Szerbia nem akadályozza meg, hogy Koszovó nemzetközi telefonos előhívószámot kapjon – jelentette be Edita Tahiri, a... >>
Ma reggel őrizetbe vettek nyolc személyt, akiket a Galenika gyógyszergyárban történt visszaélésekkel gyanúsítanak. Az előállítottak között van a Galenika egykori... >>
Vihar söpört végig péntek délután Belgrádon, a szerb főváros egyes részeiben mogyoró méretű, sőt tojás nagyságú jég is esett.A Köztársasági Meteorológiai Intézet (RMHZ)... >>