Szerbia
Szerbia egymillió euróval tartozik polgárainak
Betűméret:             
Az európai emberi jogi bíróság 369 jogerős bírósági döntése alapján Szerbia majdnem egymillió euróval tartozik polgárainak.
Nikola Selaković igazságügyi és állami közigazgatási miniszter szavai szerint Szerbia több, mint 642.990 euróval tartozik nem anyagi jellegű kártérítés címén és valamivel több, mint 41 millió dinárral anyagi kár megtérítéséért polgárainak. Mindebből eddig valamivel több, mint 3 millió dinárt fizettek ki, mondta a miniszter a Tanjugnak adott interjújában.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (a képen a testület székháza) Szerbiával kapcsolatban eddig 67 jogerős ítéletet és 302 jogerős döntést hozott. Jelen pillanatban a bíróság előtt több, mint 8.600 szerbiai polgár ügye áll, ami az összes ügy 5,9 százaléka, összegezte a miniszter.
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Az illegális vagyonosodás és a korrupció elleni küzdelem egyik kulcsfontosságú eszközeként beharangozott, a vagyon eredetének vizsgálatáról szóló törvény öt évvel a hatálybalépése után szerény eredményeket mutat fel. Az N1 beszámolója szerint a jogszabály alkalmazásáról továbbra is kevés információ áll...
2026. JÚNIUS 6.
[ 22:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó