Lehet, hogy (mégsem) lesz melegfelvonulás?
Betűméret:
Napok óta központi téma a szerbiai sajtóban, hogy engedélyezik-e az október 6-ára meghirdetett melegfelvonulást, vagy engednek a szélsőségesek nyomásának és “biztonsági okokból” inkább betiltják. A Dveri szélsőjobboldali szervezet ma közleményében azt állította, a Pride keretében rendezett fotókiállítás sérti a polgárok vallási érzületét és ezért mint mondták “demokratikusan és erőszak nélkül, de mindent megtesznek azért, hogy október 6-án ne legyen melegfelvonulás”.A Blic is ma úgy értesült, hogy a belügyminisztérium egyre közelebb áll a büszkeségnapi felvonulás betiltásához.
A lap, jól értesült forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a döntés akkor lesz végleges, ha a betiltásról szóló végzést eljuttatják az illetékes rendőrállomásra, ez pedig eddig még nem történt meg.
“A Pride-ot a legnagyobb valószínűség szerint be fogják tiltani, mert az eddigi biztonsági becslések azt mutatják, hogy az összejövetel igen magas kockázattal jár”, mondta a Blic forrása.
Ivica Dačić belügyminiszter ma korábban kijelentette, a kormány nem dönt a melegfelvonulás megtartására vagy betiltásáról, s megismételte, ez a belügyminisztérium hatásköre.
Másfelől, a szervezők ma is bizakodóan nyilatkoztak a Pride megtartását illetően. Számukra – mondják – a Pride hivatalosan már vasárnap este megkezdődött a nyitórendezvénnyel és különféle programok megtartása révén egészen október 6-áig tart, amikor is a belgrádi sétával fejeznék be.
A melegfelvonulást tavaly közvetlenül a séta kezdete előtt tiltották be. A belügyminisztérium akkor azt nyilatkozta, hogy ezt a polgárok csoportosulásáról szóló törvény alapján tették. Egyébként, ez a törvény egy nyilvános rendezvény betiltását akkor tartja indokoltnak, amennyiben zavarja a közlekedést, veszélyezteti az egészséget, a közerkölcsöt, illetve a polgárok és a vagyon biztonságát. (B92, Blic,Vesti online)
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették.
Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




