Szerbia
15 évvel ezelőtti ügyben marasztalták el Kertest
Betűméret:             
A belgrádi felső bíróság Siniša Stojičićot, az időközben meggyilkolt Radovan Stojičić Badža belügyminiszter-helyettes fivérét ma öt év börtönbüntetésre ítélte az 1997 februárjában elkövetett cigarettacsempészés miatt.
A bíróság megállapította, hogy Siniša Stojičić és fivére, a belügyminiszter egykori helyettese, Radovan Stojičić bűnbandát szerveztek, amely hivatali helyzettel való visszaélés útján 9,9 millió dináros jogtalan haszonra tett szert. A szövetségi vámhivatal egykori igazgatóját, Mihalj Kertest három év börtönre ítélték, tanácsadója, Petar Milenković 2 év 8 hónapot, a sokobanjai Deks cég tulajdonosa, Dejan Milenović pedig 3 év börtönbüntetést kapott.
Az ügy több érintettjét a bíróság ma felmentette.
A bűnbanda Siniša Stojičić R5 kompani nevű cégén keresztül a szövetségi vámhivatal segítségével cigarettát juttatott be az országba. Radovan Stojičić Badža feladata az volt, hogy megakadályozza az esetleges ellenőrzéseket, a vámhivatalban dolgozók pedig lehetővé tették a csempészett áru vámmentes behozatalát az országba. A bíróság azt is megállapította, hogy a zaječari rendőrség annak idején elkobzott egy szállítmány cigarettát és őrizetbe vette Siniša Stojičićot, de testvére meghagyására mindenkit szabadon engedtek, sőt az elkobzott árut is visszaszármaztatták nekik.
Jelenleg minden vádlott szabadlábon van és így is marad a jogerős ítéletig. (Beta)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó