Szerbia
Dulić: nem szegtem meg a törvényt, nem élek mentelmi jogommal
Betűméret:             
Nem szegte meg a törvényt és nem kíván élni képviselői mentelmi jogával, jelentette ki a Demokrata Párt parlamenti képviselője, korábbi környezetvédelmi és területrendezési miniszter, Oliver Dulić.
A szerbiai parlamentben tartott sajtótájékoztatóján elmondta, tegnap, amikor megkísérelték őrizetbe venni, mentelmi jogára hivatkozott, hogy időt nyerjen, s a nyilvánosság előtt el tudja mondani, politikai hajtóvadászat folyik ellene.
"Az én letartóztatásomra tett kísérlet nem a korrupció elleni harcot jelenti, hanem a hatalom leszámolását a politikailag másként gondolkodókkal", mondta Dulić.
A szervezett bűnözés felszámolásával megbízott ügyészség Dulićot hivatali helyzettel való visszaéléssel gyanúsítja, mégpedig az állam tulajdonban lévő utak mentén optikai kábelek elhelyezését jóváhagyó engedélyek kiadása kapcsán.
A "Dulić-üggyel" kapcsolatban Aleksandar Vučić, a kormány első alelnöke azt nyilatkozta a B92-nek, hogy "ez csak annak a harcnak a kezdete, amelyet nem lehet feltartóztatni". (Beta)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó