A vízummentesség végső soron a szerbiai politikusoktól függ
Betűméret:
A szerbiai hatóságoktól és legfontosabb politikusaitól függ az, hogy Szerbia esetleg ismét a schengeni "fekete listára" kerülhet, jelentette ki Tanja Fajon, az Európai Parlament vízumliberalizációs ügyekkel megbízott jelentéstevője."Sokat elértünk együtt, azt is, hogy ma vízummentességet élveznek a szerbiai polgárok is és bízok benne, hogy ezt a jövőben sem fogja semmi megváltoztatni. De mégis azt kell mondjam, hogy ez leginkább a szerbiai hatóságoktól és felelős vezető politikusaitól függ", nyilatkozta Fajon a Dnevnik vasárnapi számában megjelent interjúban.
Mint mondta, még nem dolgozták ki azokat a mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik a vízummentesség ideiglenes felfüggesztését, de az év végéig ez is megszületik majd.
Tanja Fajon ezt azzal magyarázta, hogy intézkedéseket kell foganatosítani a nagyszámú álmenedékes miatt, akik egyes országokból, többek között Szerbiából érkeznek az Európai Unióba. (Beta)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




