Nikolić tagadja a srebrenicai népirtást
Betűméret:
Olaszország és Szerbia elnökei, Giorgio Napolitano és Tomislav Nikolić keddi, római találkozójukon egyetértettek abban, hogy Szerbia érdeke az uniós csatlakozás és rámutattak annak fontosságára is, hogy a Belgrád és Pristina közötti párbeszédnek mielőbb folytatódnia kell.Napolitano a megbeszélését követően elmondta, biztosította Nikolić elnököt Róma támogatásáról a csatlakozási tárgyalások folyamán.
Az olasz Asca hírügynökség tudósítása szerint Napolitano úgy pontosított, hogy Olaszország nem tartozik azon országok közé, amelyek Koszovó elismerését tűzik ki feltételként a támogatás és a csatlakozási tárgyalások előrehaladásának biztosításához.
Európa mindent kérhet Szerbiától, azon kívül, hogy mondjon le Koszovóról, jelentette ki Tomislav Nikolić szerb elnök az olasz Corriere della Sera napilapnak adott interjújában. Az olasz lap szerint Nikolić csak azt ismételte el, amit elnökké választásakor is mondott, nevezetesen, hogy az EU-nak nem kellene a "vagy EU-tagság, vagy Koszovó" választás elé állítania Szerbiát.
"Nem gondoltam meg magam, azt mondtam, hogy amennyiben le kell mondanunk Koszovóról, jobb, ha elfeledjük Európát és továbbra is ennél maradok", mondta a szerb elnök mai, első hivatalos római látogatását megelőző belgrádi interjújában.
Tomislav Nikolić szerb elnök azonban olyasmit is nyilatkozott a Corriere della Sera újságírójának, miszerint Srebrenicában nem történt népirtás.
"Srebrenicában nem történt népirtás. A szerb nép tagjainak egyéni bűntetteiről van szó. A szerb parlament elítélte ezt a bűncselekményt, de nem mondta ki, hogy népirtásról lenne szó. Egyetlen egy szerb sem ismeri el, hogy Srebrenicában népirtás történt volna, így én sem", szögezte le Nikolić, aki ma olaszországi látogatáson tartózkodik. (Beta)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




