Négy órán át hallgatták ki Oliver Dulićot
ügyész nem kezdeményezte a vizsgálati fogságba helyezését
Betűméret:
Négy órán át hallgatták ki kedden a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészségen Oliver Dulić volt környezetvédelmi minisztert, aki hivatali visszaéléssel gyanúsítank. Dulić végig ártatlanságáét hangoztatta. A kihallgatás után hazaengedték. Ügyvédje kijelentette, hogy az ügyész nem kezdeményezte a vizsgálati fogságba helyezését. Az ügyészség még nem tudja, hogy vádat emel-e a volt miniszter ellen Oliver Dulić nem kívánt nyilatkozni az újságíróknak, csak annyit mondott, hogy hétfőn megfogadta, hogy többé nem fog nyilatkozatot adni a sajtónak, s ehhez igyekszik tartani magát.
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




