Az Európai Bizottság nem javasolta a csatlakozási tárgyalások időpontjának kijelölését
Betűméret:
Az Európai Bizottság, ahogyan arra számítani is lehetett, nem javasolta a csatlakozási tárgyalások időpontjának kijelölését. Ehelyett a Koszovóval való viszony javítását ajánlotta Szerbiának.Az EB úgy véli, Belgrád és Pristina kapcsolatának normalizálása bele kell kerüljön a leendő csatlakozási tárgyalásokba is, s mindennek "az érintett felek szilárd eltökéltsége mellett és az Európai Unió teljes támogatásával kell történnie".
A bizottság az EU vezetését arról fogja tájékoztatni, hogy Szerbia "a tagsághoz szükséges összehangolások vonatkozásában elérte a szükséges szintet, s különösen fontos, hogy lépéseket tettek a Koszovóval való kapcsolat rendezése irányába", emelte ki ma Štefan Füle bővítési biztos az Európai Parlament külügyi bizottságának ülésén.
Füle kiemelte, az EB "arra szólítja fel Szerbiát, hogy jóhiszeműen alkalmazzon minden elért megállapodást és konstruktív módon vegyen részt egyéb kérdések megoldásában is" a Pristinával folytatott párbeszéd során.
A jelentés ugyanakkor leszögezi: "látható és tartós javulásra van szükség Szerbia és Koszovó viszonyában ahhoz, hogy mindkét fél folytathassa az EU-ba vezető útját, s elkerülhető legyen az, hogy egymást fékezzék szándékaik megvalósításában". Az Európai Bizottság azt is elvárja, hogy "ez a folyamat fokozatosan Szerbia és Koszovó viszonyának teljes normalizálásához vezessen, olyan kilátásokkal, amelyek közepette mindkét fél képes lesz teljes mértékben megvalósítani jogait és eleget tehet az EU iránti kötelezettségeinek".
"Ennek a folyamatnak a kulcsfontosságú eleme, hogy megkezdődjön az észak-koszovói probléma megoldása, mégpedig Koszovó területi integritásának megőrzése és a helyi lakosság igényeinek tiszteletben tartása mellett", szögezi le a bővítési stratégia.
Arról, hogy milyen követeléseket támasztanak Szerbiával szemben a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez, az unió minisztertanácsának mind a 27 tagja dönt majd. (Beta)
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették.
Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




