





Ivica Dačić szerb kormányfő ma kijelentette, egy olyan követelés, mely szerint Szerbiának tiszteletben kell tartania Koszovó területi integritását - ami az Európai Bizottság jelentésében is ott szerepel - a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd megszakításához vezethet.
"Meglehetősen nyugtalan vagyok egy ilyen kijelentés hallatán, hiszen ahelyett, hogy elősegítené a párbeszédet, véget is vethet annak. Talán tisztességesebb lenne azt kérni Szerbiától, hogy ismerje el Koszovó függetlenségét, mint azt, hogy ismerje el területi (és állami) integritását", mondta Dačić a szerbiai kormány épületében tartott sajtótájékoztatóján, miután kézhez kapta Vincent Degert-től a Szerbiáról szóló jelentést.
Dačić azt is elmondta, meglepte a Szerbia erőfeszítései iránti megértés teljes hiánya, s hozzátette, Szerbia nem fog asszisztálni Pristinának ahhoz, hogy befejezze Koszovó függetlenségének kiteljesítését. (Beta)
Sikerül megegyezésre jutni, miszerint Szerbia nem akadályozza meg, hogy Koszovó nemzetközi telefonos előhívószámot kapjon – jelentette be Edita Tahiri, a... >>
Ma reggel őrizetbe vettek nyolc személyt, akiket a Galenika gyógyszergyárban történt visszaélésekkel gyanúsítanak. Az előállítottak között van a Galenika egykori... >>
Vihar söpört végig péntek délután Belgrádon, a szerb főváros egyes részeiben mogyoró méretű, sőt tojás nagyságú jég is esett.A Köztársasági Meteorológiai Intézet (RMHZ)... >>