Medija Galup: a parlamenti küszöb felett csak az SNS, a DS és az SPS
Hárompárti (+ kisebbségek) lenne a szkupstina, ha most választana Szerbia
Betűméret:
Fél évvel a választások után a szerbiai polgárok leginkább a Szerb Haladó Pártra (SNS), majd a Demokrata Pártra (DS) és a Szerb Szocialista Pártra (SPS) adnák le voksukat, míg a többi párt egyike sem érné el a választási küszöböt, derül ki a Medija Galup szeptemberi közvéleménykutatásának adataiból.Az SNS-t pillanatnyilag a választók 39 százaléka támogatná, ez több, mint a választások idején, a DS-t 22, az SPS-t pedig 14 százalék támogatná.
A Medija Galup jelentése szerint ezek az eredmények az erőviszonyok megoszlásáról is tanúskodnak a politikai színtéren.
A felmérés azonban azt is kimutatta, hogy a politikusok többségével kapcsolatban a polgárok inkább negatív, mintsem pozitív véleménnyel vannak.
Aleksandar Vučić, az SNS elnöke és Tomislav Nikolić szerb elnök szinte azonos megítélés alá esik, a polgárok 44, illetve 43 százalékának van túlnyomórészt jó vagy nagyon jó véleménye róluk.
Ivica Dačić a maga 38 százalékával szintén azok között van, akikről meglehetősen jó vélemény alakult ki.
Másfelől, Čedomir Jovanovićról, az LDP vezetőjéről a megkérdezettek 90 százalékának van meglehetősen vagy nagyon kedvezőtlen véleménye, nemkülönben Mlađan Dinkić gazdasági és pénzügyminiszterről, akiről a megkérdezettek 84 százaléka vélekedik így.
A felmérés kiterjedt a Demokrata Párton belüli közelgő választásokra is. Az eredmények azt mutatják, amennyiben ezt tehetné, a megkérdezettek kb. kétharmada (a DS szavazóinak 62 százaléka) ismét Boris Tadićot választaná elnökké, Dragan Ðilas a demokratákkal szimpatizáló választópolgárok 28 százalékának támogatását kapta. Csak a megkérdezettek három százaléka nem támogatná sem egyik, sem másik jelöltet.
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




