Szerbia
Megvádolja az ügyészség Dulićot, Janjićot és Drobnjakot
Betűméret:             
A szervezett bűnözés elleni ügyészség pénteken vádiratjavaslattal fordult a belgrádi Felsőbb Bírósághoz, Oliver Dulić (a képen előtérben), a korábbi kormány minisztere, segédje, Nebojša Janjić és a Putevi Srbija közvállalat megbízott igazgatója, Zoran Drobnjak elleni ügyben, akiket hivatali visszaéléssel gyanúsítanak.
Valamennyiükről azt feltételezi az ügyészség, hogy hivatali helyzetükkel visszaélve adtak ki engedélyt a közutak mentén optikai kábelek telepítésére. Az ügyészség szerint a vádlottak helyzetelőnyhöz juttatták a Niba invest céget a többi, a munkálatok elvégzésére ugyancsak jelentkező kivitelezőkhöz képest.
Dulićot október 9-én, kedden kihallgatták az ügyészségen, majd elengedték és szabadon védekezhet. Egy nappal korábban a szerbiai képviselőház megvonta a volt miniszter, jelenlegi parlamenti képviselő mentelmi jogát, amire az két nappal korábban, a letartóztatására tett kísérlet során hivatkozott. (Beta)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó