Dačić botrányos beszéde: "a gonosztevők nem engednek bennünket az EU-ba"
Betűméret:
Ivica Dačić kormányfő ma azt nyilatkozta, Szerbia a fasizmus elleni harca okán is megérdemelte, hogy az EU tagja legyen, de ezt pontosan azok nem engedik, akik a szerbek ellen követtek el gaztetteket.Dačić ezt a Loznicához közeli Draginacon mondta, ahol 1941-ben a mai napon, mintegy háromezer Mačva és Pocerje környéki lakost végeztek ki.
Dačić kiemelte, a szerbek büszkék lehetnek a fasizmus elleni fellépésükre, s nem szabad megfeledkezniük arról, hogy az első világháború idején Szerbia férfi lakosságának felét veszítette el, de a második világháború során is felbecsülhetetlen áldozatokat hozott.
"Manapság, a két világháború során bennünket ért népirtás után, amelyet azért szenvedtünk el, mert a jó oldalon álltunk, Szerbia nem érdemli meg, hogy igazságtalanul viszonyuljanak irányába és nemzeti érdekeivel szemben, mert Szerbia mindig azon az oldalon állt, amely a fasizmus ellen harcolt", üzente a miniszterelnök.
Dačić szavai szerint, a szerb áldozatokról megfeledkeztek, a történelmet pedig úgy ferdítették el, hogy a vereséget szenvedett nemzetek fontosabbakká váltak a Balkánon Szerbiánál és a szerb népnél.
"Akik itt életüket veszítették, ártatlan áldozatok voltak, akik áldozatuk révén életüket beleszőtték az új, az Európai Unión belüli Európába, ahol viszont most nekünk szabnak feltételeket, s arra kényszerítenek bennünket, hagyjuk jóvá, hogy befejezzék azt, amit az első és második világháború során megkezdtek, ez pedig Szerbia területének megcsonkítása", figyelmeztetett Dačić.
Szavai szerint Szerbia az emberi és az európai értékekért sokkal többet áldozott egyes olyan államoknál, amelyek hovatovább könnyebben váltak az EU tagállamává, és "akik ma is azt hangoztatják, Szerbiának ott semmi keresnivalója; akik nap mint nap fenyegetnek és azt mondják, Szerbiának el kell ismernie Koszovó függetlenségét; s akik azt követelik, állítsák vissza számunkra a vízumkényszert".
Dačić beszédében hangsúlyozta, Szerbia nem kér semmit és nem is kell neki semmit adni. Szerbia megérdemelte, hogy Európa része legyen, mert ezért nagy áldozatot hozott. Mint mondta, meg kell bocsátani a szerbek ellen vétkezőknek, "de nem feledhetjük el, mint ahogyan nem egyezhetünk bele abba sem, hogy az ő áldozataik többet érjenek a miéinknél". A kormányfő kiemelte, mindent meg kell tenni az új háborúk megakadályozásáért, de azért is, hogy útját állják a történelem "átszabásának".
"Fontos tisztában lenni azzal, hogy annak idején ki melyik oldalon állt. Mi az igazság és a jog oldalán álltunk, s elvárjuk, hogy azok, akiknek az oldalán annak idején álltunk, ma is az igazság és a jog oldalán álljanak, amikor Szerbiáról van szó", üzente Dačić. (Tanjug)
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették.
Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




