Szerbia
Dačić: a kormány marad az európai integráció útján
Betűméret:             
A szerb kormány következetes elkötelezettje marad Szerbia uniós csatlakozásának és szorgalmazni fogja a jogharmonizációt is, jelentette ki Ivica Dačić kormányfő.
"Az eurointegráció útján Szerbia rengeteg politikai kihívással szembesült, első sorban a Koszovó kérdéséhez kötődőekkel, ám a kormány kész megbirkózni ezekkel a kihívásokkal, a békés végkifejlet érdekében, mert tisztában van azzal, mit jelent az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdése társadalmunk és gazdaságunk számára", mondta Dačić a külföldi befektetők ajánlásait tartalmazó Fehér könyv bemutatóján.
Dačić úgy pontosított, hogy az EU-s tárgyalások megkezdése felveti a politikai intézmények stabilitásának, a jog uralmának, az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartásának, valamint az olyan gazdasági témáknak a kérdését is, mint a piacgazdaság és a konkurenciaképesség megteremtése.
Dačić elmondta, a szerb kormány jelentős lépést kíván tenni az unió irányába és azoknak a kérdéseknek a megoldásán dolgozik, amelyek ezen az úton felmerülnek. Mint kiemelte, az EU-ba vezető út nem csak a törvények meghozatalából áll, de azokat alkalmazni is kell, amiért a szerb kormány határozottan síkraszáll. (Beta)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó