GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. október 17. [17:40]

Brammertz: Karadžić mondhat, amit akar, van ellene elég bizonyíték

Brammertz: Karadžić mondhat, amit akar, van ellene elég bizonyíték

Serge Brammertz hágai főügyész úgy véli, mondhat Radovan Karadžić a maga védelmében amit akar, de bűnösségéről elegendő meggyőző bizonyíték van.
Karadžić azon állítása kapcsán, miszerint ahelyett, hogy háborús bűnökkel vádolják, inkább ki kellene tüntessék azért, amit tett, hogy Boszniában ne kerüljön sor háborúra, Brammertz azt állítja, hogy Karadžić bűnössége mellett - akit a boszniai háborúban elkövetett népirtással vádolnak - éppen elegendő bizonyíték szól.
"Azt hiszem, nagyon erős bizonyítékokat sorakoztattunk fel ellene. Az ő joga viszont, hogy saját védelmében azt mondjon, amit akar, de a végén úgyis a bírók döntenek. Ami számomra fontos, az az, hogy néhány héttel ezelőtt befejeztük a vádirat bizonyítási eljárását, s bemutattunk minden bizonyítékot, amit sikerült összegyűjtenünk. Több, mint 300 tanút sorakoztattunk fel, s 6000-nél is több bizonyítékot mutattunk be", nyilatkozta Brammertz az Anatolia hírügynökségnek.



2013. május 22. [22:25]

„Elmondhatom, hogy megszületett az a szöveg, amelyet majd a belgrádi és a pristinai kormány is hamarosan véleményezni fog, s amely tartalmazza azokat a határidőket... >>

2013. május 22. [17:37]

Rémálmai vannak a szerb gazdaság állapotától – nyilatkozta a belgrádi NIN hetilapnak adott interjújában Aleksandar Vučić, a szerb kormányfő első helyettese.A szerb... >>

2013. május 22. [13:35]

A szervezett bűnözésért felelős ügyészség vádat emelt Saša Dragin egykori mezőgazdasági miniszter, valamint az Azotara-ügy más gyanúsítottjai ellen.Saša Dragin Mirko... >>



1 euró 110.89 dinár
1 dollár 85.86 dinár
100 forint 38.21 dinár
100 dinár 261.66 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Egy szép napon

Béla kinéz egy májusi reggelen az ablakon.
-Te drágám, milyen szépen süt a nap!
-És?!
-Milyen szépen csiripelnek a madarak!
-És?!
-Láthatod, milyen szép nap van ma!
-Na és?
-Nem emlékszel? Azt mondtad, hogy egy szép napon majd elhagysz engem!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása