Két százalékkal emelkedik az októberi nyugdíj
Betűméret:
Október elsejétől számítva két százalékkal emelkednek a nyugdíjak és az egyéb járandóságok, így a legmagasabb nyugdíj Szerbiában 112.197,28 dinár lesz közölte a nyugdíj-biztosítási alap igazgatósága.A legalacsonyabb nyugdíj 12.898,16 dinár, a földművesek esetében pedig 10.140,24 dinár.
Az ápolási segélyként kiutalt illetmény ezentúl 15.493,59 dinár lesz, s ezt az összeget a jövőben ugyanúgy hangolják össze az inflációval, mint a nyugdíjakat, azzal, hogy az ápolási segély kiutalása nem függ a többi járandóság összegétől.
Rokkantság esetében a munkaképtelenség után járó illetmény a munkaképtelenség fokától (30 és 100 közötti) függően kerül meghatározásra, s a jövőben ugyancsak a nyugdíjakhoz hasonlóan változik az összege. Az elszámolási alap október elsejétől 6.432,99 dinár. (Beta)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




