Szerbia
William Hague: A párbeszéd létfontosságú Szerbiának is, Koszovónak is
"Szerbiának normalizálni kell kapcsolatait szomszédaival"
Betűméret:             
A csütörtökön Pristinában tartózkodó brit külügyminiszter, William Hague üdvözölte a Koszovó és Szerbia kapcsolatainak normalizálását célzó tárgyalásokat, s hozzátette, a párbeszéd létfontosságú mindkettejük eurointegrációja szempontjából.
A Hashim Thacival folytatott megbeszélése után Hague arra az újságírói kérdésre, hogy a párbeszéd lezárultával elképzelhető-e, hogy Szerbia elismeri Koszovót, azt válaszolta, Szerbiával korábban is tudatták, hogy amennyiben az EU tagja szeretne lenni, normalizálni kell kapcsolatait szomszédaival.
Ahogyan a brit külügyminiszter fogalmazott, Európa térképét megrajzolták, a határokon nem változtatnak.
Thaci koszovói kormányfő ugyanakkor elmondta, nem várja azt, hogy az elkövetkező hónapokban megtörténjen Koszovó elismerése szerb részről, de azt igen, hogy lépéseket tegyenek az egymás közötti viszony normalizálására.
A Thacival való találkozó után Hague találkozott Slobodan Petrović koszovói kormányfő-helyettessel is.
Hague szerdán este találkozott Atifete Jahjaga koszovói elnökke és Enver Hoxhaj koszovói külügyminiszterrel is.

A Koszovó-platformról tárgyalt az államvezetés

Miután az államvezetés tegnap délután a Koszovóval megkezdendő tárgyalások platformjáról tárgyalt, a résztvevők a megbeszélést követően nem kívántak nyilatkozni a sajtónak. A szerbiai elnöki kabinetből azt közölték, közleményt sem adnak ki a találkozón elhangzottakról.
A tárgyaláson egyébként Ivica Dačić kormányfő, Aleksandar Vučić, a kormány első alelnöke, Suzana Grubješić, a szerb kormány eurointegrációs ügyekkel megbízott alelnöke, Ivan Mrkić külügyminiszter és Aleksandar Vulin, a kormány Koszovó-irodájának igazgatója vett részt.
Ivica Dačić kormányfő korábban kijelentette, ettől a találkozótól nem kell a Koszovó-platform elfogadását várni, ez csak egy azon találkozók sorában, amelyeken számos, a Koszovóval kapcsolatos álláspont kialakításához kötődő kérdés megvitatásra kerül. (Beta)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó