GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
Europastipendium
2012. október 25. [16:24]

Pajtić számára elfogadhatóak Tadić visszavonulásának feltételei

Bojan Pajtić, a Demokrata Párt alelnöke csütörtökön kijelentette, számára és Dragan Đilas elnökhelyettes számára elfogadható Boris Tadić pártelnök azon javaslata, miszerint bizonyos feltételek teljesítése mellett hajlandó visszavonulni az elnöki posztról.
"Számunkra elfogadható Tadić elnök javaslata. Úgy véljük, hogy a DS-nek erőteljesebb szociáldemokrata arculattal kell rendelkeznie, olyan szervezetté kell válnia, amely gondot visel a szociálisan veszélyeztetett rétegekről és a kisebbségekről", nyilatkozta Pajtić újságíróknak a tartományi képviselőház épületében.
Pajtić hozzátette, Đilas is, ő is egyeznek abban, hogy a Demokrata Pártot decentralizálni kell a döntéshozatal tekintetében, abban is, hogy az elnökségnek nagyobb illetékességet kell kapnia, s számukra teljesen elfogadhatók azok a személyek, akiket Tadić elnök javasolt.
"Teljes mértékben egyezünk azzal, hogy megegyezésre kell törekedni, mert jelen pillanatban az ország és a polgárok számára is az a legfontosabb, hogy a DS erős párt és a kormány felelősségteljes ellenzéke legyen, azé a kormányé, amelynek politikájában nem hiszünk akkor sem, amikor gazdasági, akkor sem, amikor az eurointegráció aspektusairól, s akkor sem, amikor arról az irányról van szó, ami felé az országot vezetik", mondta Pajtić. (Beta)



2013. június 18. [9:54]

A kormánykoalíció megállapodott, hogy eladásra kínálja fel a Telekomot és a resavicai bányákat, a Nikola Tesla repülőteret pedig bérbe adják, hogy csökkentsék az állam... >>

2013. június 17. [21:13]

Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője bejelentette, Brüsszelbe hívta Ivica Dačić szerb miniszterelnököt és Hashim Thaci koszovói... >>

2013. június 17. [10:55]

Belgrád és Pristina ma délben kapcsolattartásért felelős tisztségviselőket cserél, tehát Dejan Pavićević ekkor érkezik meg az Európai Unió pristinai irodájába, Lulzim... >>



1 euró 113.75 dinár
1 dollár 85.19 dinár
100 forint 38.93 dinár
100 dinár 256.84 forint
Tőzsde Oktató Központ banner
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Ön szerint a szerbiai árvízvédelmi szakemberek felmérései nyomán foganatosított intézkedések megnyugtatták-e a Duna térségében élő lakosságot?
Igen.
Nem.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Hőstett

A csata végeztével az ezredes magához hívatja a katonákat, és mindenkitől megkérdezi, hogy milyen hőstettet hajtott végre a csatában.
- Én levágtam egy ember lábát! - húzza ki magát egy vézna kis katona.
- Jobban tette volna, hogy ha a fejét vágta volna le! - válaszolja az ezredes.
Mire a vézna kis katona:
- Feje már nem volt szegénynek.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása