





Szerbia kész minden olyan megoldás elfogadására, amely a Koszovóban élő szerbek javára válik, s amelyek összhangban állnak Szerbia Alkotmányával, jelentette ki Tomislav Nikolić szerb elnök a William Hague brit külügyminiszterrel folytatott mai megbeszélésén.
A szerb elnök sajtószolgálata által kiadott közlemény szerint Szerbia elnöke és a brit diplomácia vezetője egyetértettek abban, hogy minden, Koszovóval kapcsolatos vitás kérdést a Belgrád és Pristina közti párbeszéd útján kell megoldani.
Nikolić kiemelte, Ivica Dačić szerb és Hashim Thaci koszovói miniszterelnök múlt heti találkozójával "Szerbia a Pristinával folytatott tárgyalások finisébe érkezett és kész arra, hogy a koszovói probléma megoldása érdelében számos kompromisszumot elfogadjon, de ezt elvárja az albán féltől is", áll a közleményben.
Szerbia készen áll az EU-tagságra és e cél, de saját érdekei által is vezérelve eltökélt abban, hogy véghez viszi az igazságszolgáltatás reformját, hogy megteremtse a jog uralmát és az állami intézmények stabilitását, hogy leszámoljon a bűnözéssel és a korrupcióval, amelyeket Európa is feltételként szabott, mondta az elnök.
Hague üdvözölte Szerbia határozott kiállását az európai úton, áll a közleményben.
Hague ugyanakkor kiemelte, az Egyesült Királyság az Európai Unió bővítésének erőteljes szószólója, s azt szeretné, ha a régió minden országa az Európai Unióhoz tartoznak, ezért Nagy Britannie kész segíteni a balkáni országok közötti jó kapcsolatok kiépítésében.
A Foreign Office főnöke külön tárgyalt Suzana Grubjeąić kormányalelnökkel és Aleksandar Vučićtyal, a kormány első alelnökével, délután pedig az Ivica Dačićtyal való találkozó szerepelt napirenden. (Beta)
Szerbia teljesíteni fogja a brüsszeli megállapodásból eredő kötelezettségeit, Berlintől pedig azt várja, hogy támogassa a csatlakozási tárgyalások megkezdése... >>
Az év vége sok tanár számára „lidércnyomás” az erőteljes nyomásgyakorlás miatt, hogy a tanulóknak olyan jegyet zárjanak le, amit egyébként nem érdemelnek... >>
Mlađan Dinkić, az újonnan alakított Szerbiai Egyesült Régiók párt elnöki posztjának várományosa vasárnap kijelentette, hogy választásokat kell tartani Belgrádban és... >>