384 milliárd dinár folyt be a nagy adófizetőktől
A büdzsé csaknem fele
Betűméret:
A szerbiai adóigazgatóságnak a nagy adófizetőket ellenőrző központja tavaly 384 milliárd dinár adót fizettetett meg rendes adózás, illetve kényszerbehajtás útján, ami az összbevétel mintegy 44 százalékát teszi ki a szerbiai költségvetésben, közölte az adóhatóság.A tavalyi év végén 408 nagy adóköteles vállalat volt, a cél viszont az, hogy számuk elérje az 500-at, hogy 50 százalékra növeljék részvételüket a szerbiai költségvetésben.
2011-ben 34 adóellenőr ellenőrző munkájuk során mintegy 3 milliárd újabb bevételt állapított meg, közölte az adóhatóság a nagy adófizetőket ellenőrző központ fennállásának 10. évfordulóján tartott rendezvényen.
Az adóhatóság célja azoknak az eszközöknek a fejlesztése, amelyek révén önként teljesíti mindenki adókötelezettségét, valamint a foglalkoztatottak szakmai képzettségének növelése, illetve az adóköteleseknek nyújtott szolgáltatások minőségének javítása.
A nagy adófizetőket ellenőrző központot 2002-ben alakították, kezdetben pilóta projektumként működött azzal a céllal, hogy egy helyütt tartsák nyilván a legnagyobb adóköteles vállalatokat, hivatalosan, önálló munkaegységként pedig 2002. október 1-je óta működik. (Beta)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




