Szerbia
Tényfeltáró bizottság alakul a Koszovóra költött pénzekkel kapcsolatban
Betűméret:             
A szerbiai parlament Koszovó-bizottsága javasolni fogja egy tényfeltáró bizottság megalakítását, amely kiderítené, hogyan és mire költötték 2000 óta a Koszovónak szánt pénzeket, döntött ma a bizottság.
A javaslatot Borislav Stefanović, a Demokrata Párt tagja, a Belgrád és Pristina között folyó párbeszéd szerbiai tárgyalócsoportjának korábbi vezetője terjesztette elő.
A javaslat elfogadására egyedül a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) tagjai nem szavaztak, mert - ahogyan Slobodan Samardžić, e párt képviselője fogalmazott - "ez nem a legmegfelelőbb pillanat" erre, annak ellenére, hogy a történteket alaposan ki kell vizsgálni.
"Nem jó, hogy a B92 által vezetett hisztérikus kampány közepette éppen most alakuljon tényfeltáró bizottság, mert akkor ez ennek a nyomása alatt fog dolgozni", mondta Samardžić, de hozzátette, ezt a bizottságot már jóval korábban meg kellett volna alakítani és kivizsgálni, hová mentek el a Koszovónak szánt pénzek. (Beta)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó