





A szerbiai kormány úgy döntött, megváltoztatja azt a szabályzatot, amely a tej aflatoxin határértékéről rendelkezett, s az megengedett határérték az eddigi kilogrammonkénti 0,05 mikrogramm helyett 0,5 mikrogramm lesz.
Goran Kneľević, a szerb kormány mezőgazdasági minisztere azt mondta, a kormány megkapta az illetékes intézmények, az egészségügyi minisztérium, a VMA és a Batut Intézet szakvéleményeit, amelyek szerint ez a határérték – amely nem mellesleg két évvel ezelőttig is engedélyezett volt – nem jelent veszélyt az egészségre.
Ez a mennyiség nincs kihatással az emberek egészségére, s lehetővé teszi a kivitelt a világ kétharmadának országaiba, mondta Kneľević újságíróknak, s egyúttal bejelentette az élelmiszerek biztonságáról és a felügyelői szolgálatokról szóló törvényes rendelkezések módosítását.
A miniszter emlékeztetett arra is, hogy az aflatoxinról szóló új szabályzat meghozatala két évvel ezelőtt sem volt kötelező Szerbiára nézve, de egyszerűen átírták az EU előírásait, miközben – mint mondja – a 0,5 mikrogrammos aflatoxin koncentráció szerepel az orosz, az amerikai, brazíliai, argentin, indiai, az uniós országok közül pedig a bolgár szabályozásban is.
Kneľević elmondta, várják az újabb eredményeket Hollandiából és megismételte, a szerbiai piacon található tej teljesen biztonságos, ami gyanús volt, azt már visszavonták.
Jelenleg, 1.189 takarmányminta vizsgálata után 73 farmon tiltották be a nyerstej forgalmazását, közölte Kneľević. A megengedettnél nagyobb koncentrációban aflatoxint tartalmazó tejet megsemmisítik.
A mezőgazdasági minisztérium ma azt közölte, a szerbiai kormány hamarosan intézkedéscsomagot az aflatoxin-ügy miatt károsult gazdák megsegítésére. (B92, Beta)
Koszovóban letartóztatták azt a két férfit, akik az Ada Ciganliján lelőtt Tamara Radulović (29) ellen elkövetett gyilkosság gyanúsítottjai. Filip Vilotijevićet (25) és... >>
Szerbia teljesíteni fogja a brüsszeli megállapodásból eredő kötelezettségeit, Berlintől pedig azt várja, hogy támogassa a csatlakozási tárgyalások megkezdése... >>
Az év vége sok tanár számára „lidércnyomás” az erőteljes nyomásgyakorlás miatt, hogy a tanulóknak olyan jegyet zárjanak le, amit egyébként nem érdemelnek... >>