Szerbia
TS: Szabályozni kell a népszavazás finanszírozását
Betűméret:             

A brüsszeli megállapodással kapcsolatos esetleges népszavazást megelőzően törvényben kell meghatározni a népszavazás kampányának finanszírozását is, véli a Transparency Serbia (TS) szervezet. Leszögezte, hogy ez a népszavazásra és minden más kérdésre is vonatkozik.

A politikai tevékenység pénzeléséről szóló 2011-es törvényben csak a választások finanszírozását határozták meg, a népszavazás kampányának pénzelését azonban nem, emlékeztet a civil szervezet.

A TS illetékesei kifejtették, a jelenleg hatályban levő, a népszavazásról és a népi kezdeményezésekről szóló törvény 1998-ból származik, ez azonban „egyáltalán nem szabályozza a népszavazási kampányt és annak finanszírozását”.

„Ennek a hiánya miatt fennáll a lehetőség, hogy a népszavazás kampányát olyan forrásokból pénzeljék, amelyeket nem választási kampányokra szántak. Ez nem logikus, és nem is igazolható, mint ahogy az sem, hogy a pénzelés módja ne váljon a választási kampány számára előlátott ellenőrzés tárgyává” – teszik hozzá a közleményben.

A civil szervezet emlékeztet arra, hogy ez a probléma már 2006-ban is jelentkezett, amikor a parlamenti politikai pártoknak 150 millió dinárt (nagyjából 2 millió eurót) osztottak ki az állami költségvetésből, annak ellenére, hogy „egy ilyen elosztásnak nem volt alapja az akkor érvényben levő, a politikai pártok finanszírozásáról szóló 2003-as törvény szerint”, tudósít a Tanjug.

Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó