A köztársasági parlament képviselői pénteken este elfogadták a szerb kormány jelentését a Pristinával folytatott tárgyalásokról, amelynek keretébe tartozik a brüsszeli megállapodás is.
A kormány jelentését a kormánykoalíció pátjainak képviselőin kívül támogatásáról biztosította az ellenzéki Demokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Szerb Megújhodási Mozgalom köré tömörülő koalíció is - összesen 173 képviselő -, míg ellenezte a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) , továbbá néhány egyéni, Koszovóból érkező képviselő - összesen 24-en.
A szavazáson egy képviselő tartózkodott, öten pedig nem szavaztak, tudósít a Tanjug.
A kormány jelentésében az áll, hogy a kormány minden tevékenységét, beleértve a Belgrád és Pristina között zajló tárgyalásokat is, az alkotmánnyal összhangban végezte, miközben folyamatosan tájékoztatta a fejleményekről a koszovói önkormányzatok képviselőit.
A parlament ülését a délelőtti órákban Dačić kormányfő nyitotta meg, akinek beszédét hol bekiabálás, hol taps szakította meg.
A mai belgrádi parlamenti ülést megelőzően, a szkupstina épülete előtt a szélsőjobboldani szervezetek tüntettek a brüsszeli megállapodás ellen.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




