Szerbia
Minden szerbiai párt megszegte a törvényt
Betűméret:             

Minden szerbiai politikai párt megszegte a személyes adatok védelméről szóló törvényt, emiatt pedig szabálysértési bejelentést tesznek a pártok felelősei, így a pártelnökök ellen is.
A Blic napilap írása szerint a tagság és a foglalkoztatottak adatait tartalmazó nyilvántartást, de az úgynevezett biztos szavazatok adatbázisát sem kezelték az előírásokkal összhangban a szerb politikai pártok.

Nemrégiben minden egyes párt címére „nyugtalanító” levelet küldött Rodoljub Šabić köztársasági adatvédelmi biztos. A levélben a személyes adatok védelméről szóló törvényben foglalt kötelezettségek teljesítéséről követel nyilatkozatot a biztos – állítja a napilap.

Az adatvédelmi biztos hivatalában megerősítették, a biztos kezdeményezésére ellenőrzés indult, hogy kivizsgálják, a pártok milyen mértékben tartják tiszteletben a személyes adatok védelméről szóló törvényt. A szóban forgó levelet 91 politikai párt címére küldték ki, azaz az igazságügyi és közigazgatási minisztérium által vezetett pártregiszterbe bejegyzett összes politikai párt megkapta.

A pártok személyes adatokat tartalmazó nyilvántartásokkal rendelkeznek. A tagság adatain kívül a káderek, a foglalkoztatottak és a „biztos szavazatok” adatait is begyűjtik. De egyik hatalmi vagy ellenzéki párt sem az előírásoknak megfelelően vezeti ezeket a nyilvántartásokat.

A biztos hivatalának értékelése szerint a pártok ellenőrzése során kiderült, hogy azok nincsenek tudatában jogi kötelezettségeiknek.

„Teljességgel elfogadhatatlan, hogy a politikai pártok, a hatalomra és a rendszermegoldásokra törekvő szervezetek így viszonyuljanak a törvényekhez” – mondta Šabić, s hozzátette, az ellenőrzés eredményei „sajnos könnyen átláthatóak, és egyáltalán nem kellemesek”.

„A politikai pártoknak a törvényes kötelezettségek iránti teljes felelőtlenségére derül fény. Gyakorlatilag kivétel nélkül mind elmulasztott eleget tenni a törvényből adódó kötelezettségeknek. Figyelembe kell venni, hogy csak a legalapvetőbb kötelezettségek betartását figyeltük, ezért csak aggodalommal következtethetünk arra, mit mutatna ki egy alaposabb vizsgálat” – hangsúlyozta a biztos.

A kérdésre, miszerint megtörténik-e a pártok vezetőinek (elnökök, titkárok, igazgatók) felelősségre vonása, Šabić elmondta, hogy a felügyeleti intézkedések lezárása után a törvényekkel összhangban természetesen benyújtják a felelősök elleni szabálysértési eljárást indítványozó kérelmeket.

Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó